Főúri paprikás

  • 14.06.2006.
  • Közepes
  • 10
  • 120 min

Ezt a szarvaspörköltet főúri paprikásnak neveztük el, habár Podravinában, Horvátország Dráva menti vidékén váltig bizonygatják, hogy ezt az ételt inkább a földművesek és a szőlőművelők fogyasztották, nem pedig a vadászok. Ma ez az étel a kaproncai Kralus söröző állandó fogása.

Összetevők 10 

  • A pácléhez:
  • 4 dl testes vörösbor (nem túl száraz)
  • 1 evőkanál borecet
  • 2-3 szem szegfűszeg
  • 1 evőkanál borókabogyó
  • 1 l víz
  • A paprikáshoz:
  • 1,6 kg őzhús (vagy szarvas)
  • 20 dkg füstölt szalonna
  • 1 dl olaj
  • 4 nagy fej vörös hagyma
  • 1 tk. pirospaprika
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 csípős paprika (vagy cseresznyepaprika)
  • 1 evőkanál mustár
  • 5 dkg paradicsompüré
  • 2 ek. Vegeta
  • 0,5 dl konyak
  • 1 kiskanál liszt
  • őrölt bors

Elkészítés

  1. 1.
    A vörösbort az ecettel, a szegfűszeggel, a borókabogyóval, egy kevés vízzel és sóval felforraljuk, majd lehűtjük.
  2. 2.
    A vadhúst megmossuk, 2×2 centis kockákra vágjuk, mély tálba vagy lábasba szórjuk, és a hideg páclével leöntjük úgy, hogy ellepje. Minimum 3-4 órán át érni hagyjuk, de lehet egy éjszakán át is.
  3. 3.
    A szalonnát apróra felkockázzuk, az olajon rövid ideig pirítjuk. A lehéjazott, finomra aprított hagymát rádobjuk, és kevergetve üvegesre pároljuk. A pirospaprikával meghintjük, a pácléből kivett és jól lecsöpögtetett húst, a megtisztított, lereszelt sárgarépát és a megmosott, egészben hagyott csípős paprikát hozzáadjuk.
  4. 4.
    Időnként megkeverve, fedő alatt, lassú tűzön addig főzzük, amíg a hús már majdnem puha. Ha a levét elfőné, a páclével és egy kevés meleg vízzel pótoljuk. A mustárt paprikát, és a paradicsompürét belekeverjük, a Vegetával meghintjük, és ha a hús puha, a konyakot is hozzáadjuk. (Figyelem! A Vegetát csak a főzés vége felé szabad beleszórni, mert a benne lévő sótól a vadhús megkeményedhet, és sokkal tovább kell főzni, hogy megpuhuljon.)
  5. 5.
    Ha szaft nem elég sűrű, egy kiskanálnyi, vízzel simára kevert étkezési keményítővel vagy liszttel sűríthetjük. A főzés végén, ha szükséges, még sózzuk, borsozzuk. Köretként burgonyakrokett vagy polenta (kukoricalisztből és csipet sóból folyamatos keverés mellett, forró vízben megfőtt puliszka) illik hozzá.

Tálalás

A szarvaspörkölthöz köretként krumpliból készült tésztát vagy puliszkát (kukoricakását) tálaljunk.

Tanács

A szarvashús helyett ehhez az ételhez más vadhúst is használhatunk, de a marhahúsból is nagyszerű lesz.

Kis titok

A párolásnál módjával használjuk a pácot az elpárolgott lé pótlására, nehogy a végén az étel túl savanykás legyen, a szaft pedig sűrűbb maradjon.

Értesítés

Lefagyasztás:
Lefagyasztás: az ételt kisebb adagokra osztjuk, megvárjuk, míg teljesen kihűl, és műanyag dobozokba helyezve a mélyhűtőbe tesszük.
Kiolvasztás: az ételt annyira engedjük fel, a dobozból éppen kivehető legyen, majd egy kis vizet aláöntve lassú tűzön felforrósítjuk.
Fagyasztóban legfeljebb 2-3 hónapig tárolható.

Energia és tápértékei

Az energia és a tápérték értékek egy adagra értendők (pl. 1 főre), édességek esetén 100g-ra.

Tápanyag Mértékegység Mennyiség RDA (%) Férfi RDA (%)
Energia kcal / kJ 460 / 1.923 - -
Zsír g 23,19 - -
Szénhidrát g 7,98 - -
élelmi rost g 1,30 - -
Fehérje g 43,94 - -
g 2,59 0 0
A vitamin μg 5.704,61 143 114
D vitamin μg 21,60 11 11
C vitamin mg 11,18 15 12
Niacin mg 12,26 88 61
Kálium mg 809,79 22 22
Foszfor mg 424,75 53 53
Magnézium mg 55,51 19 14

* RDA= Javasolt napi beviteli érték:, egy átlagos nőnek az energia INBÉ-je 2000 kcal és 2900 egy átlagos férfié, a 25-50 év kor közt. ( forrás: DRI reports - Macronutrients, Elements, Vitamins, www.nap.edu; Genesis R&D and Podravka d.d.)